Vidéki Otthonfelújítási Program
Vidéki Otthonfelújítási Program
A Vidéki Otthonfelújítási Programot a kormány a 389/2024. (XII. 11.) Korm. rendelet alapján indította el, melynek célja a kistelepüléseken élő családok lakhatási körülményeinek javítása és a vidéki lakásállomány megújítása.
Miről szól a Vidéki Otthonfelújítási Program?
A program keretében 2025. január 1-jétől akár 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető otthonfelújítási célokra.
Fontos megjegyezni, hogy a támogatás elérhetővé vált a kistelepüléseken élő nyugdíjasok számára is, akik szintén jogosultak legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatásra.
A támogatás igényléséhez a következő feltételeknek kell megfelelni:
-
Lakóhely: A támogatás kizárólag 5000 fő alatti állandó lakosságszámú településeken található ingatlanok felújítására vehető igénybe.
-
Ingatlan tulajdonjog: Az igénylőnek legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkeznie az érintett ingatlanban.
-
Életvitelszerű ottlakás: Az igénylőnek életvitelszerűen az adott ingatlanban kell élnie, amit lakcímkártyával szükséges igazolni.
-
Köztartozás-mentesség: Az igénylőnek nem lehet köztartozása.
Mit kínál a program?
A program keretében a felújítási költségek 50%-ára, de legfeljebb 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.
Emellett akár 6 millió forintos kamattámogatott hitel is elérhető a munkálatok előfinanszírozására.
A támogatás olyan felújítási munkákra használható fel, többek között klímaszerelésre is.
A pályázattal kapcsolatos részletes információk ezen a linken érhetők el. A végfelhasználók a támogatási kérelmeket, vállalkozási szerződéseket és számlákat a Magyar Államkincstárhoz elektronikusan, személyesen vagy postai úton nyújthatják be 2025. január 1. és 2026. június 30. között. A Kincstár a beérkezéstől számítva 90 napon belül bírálja el a kérelmeket, elektronikus benyújtás esetén pedig az eljárás 30 napra rövidül.